Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Lőrinc László

Hamvay Péter hvg360

Lőrinc László tanár: A plusz pénz a romeltakarítás első lépése lenne

2010 óta sok szülő számára annyira fontos egy AKG-s felvételi, mintha az Afganisztánból induló utolsó gépre juttatná fel a gyerekét - mondta a HVG-nek adott interjúban Lőrinc László, az AKG történelemtanára. Úgy látja, Magyarországon arra jut pénz, ami Orbánnak fontos, és ha a miniszterelnök úgy látja majd, hogy jobban megéri adni az oktatásra, mint kivéreztetni, akkor majd ad. HVG-portré.

Ónody-Molnár Dóra Itthon

"Aki beszáll ebbe, politikailag elköteleződik"

Miszlikbe szedték az állam által fejlesztett kilencedikes történelemkönyvet a Történelemtanárok Egyletének (TTE) vitáján, melyen az érintett könyv szerkesztője is ott volt. Kiderült, még az Oktatáskutató- és Fejlesztő Intézet (OFI) által szerződtetett tanárok zöme is elutasítja ebben a formában a tankönyvet. A szerzők egyet tehettek volna: az adott feltételek mellett elutasítják a felkérést.

HVG Vélemény

Kik lesznek az új kváziállamvallás igehirdetői?

A történelemtanításra újra fenyegetően vetül valamiféle államideológia árnya. A már nyáron tervbe vett, de azóta realizálódott Kerényi-projekt apropóján felidézzük Lőrinc László történelemtanár szeptemberi írását a HVG-ből.

Volt már a földön ennél idiotisztikusabb korszak? Az én hetem Krusovszky Dénessel

Volt már a földön ennél idiotisztikusabb korszak? Az én hetem Krusovszky Dénessel

Megállapodtak a pártok a koalíciós tárgyalásokat előkészítő egyeztetéseken Németországban

Megállapodtak a pártok a koalíciós tárgyalásokat előkészítő egyeztetéseken Németországban

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

Lövöldözés volt a Fehér Háznál

Telegraph: Donald Trump amerikai csapatokat vonhat ki Németországból, Magyarországra küldheti őket

Telegraph: Donald Trump amerikai csapatokat vonhat ki Németországból, Magyarországra küldheti őket

„A kerületi betegek előnyben részesítése megszűnik” – trükkösen államosítják az önkormányzati rendelőket a terézvárosi polgármester szerint

„A kerületi betegek előnyben részesítése megszűnik” – trükkösen államosítják az önkormányzati rendelőket a terézvárosi polgármester szerint

Elütötte a vonat, mégis kimászott alóla – videó csak erős idegzetűeknek

Elütötte a vonat, mégis kimászott alóla – videó csak erős idegzetűeknek

Kritikussá vált a gyermekek sürgősségi ellátása: tűzoltás zajlik, de ez is kevés

Kritikussá vált a gyermekek sürgősségi ellátása: tűzoltás zajlik, de ez is kevés

Így zajlott a Magyar Orvosi Kamara tüntetése a jobb egészségügyért az Országház előtt - képek

Így zajlott a Magyar Orvosi Kamara tüntetése a jobb egészségügyért az Országház előtt - képek

A címlapról ajánljuk